View Sidebar

Kategória: Bakonybél

Bakonybél

Bakonybél

A Bakony-hegyég szívében, annak legmagasabb hegyei között (Kőris-hegy 709 m, Nagy-Somhegy 649 m), egy gyönyörű völgykatlanban fekszik Bakonybél. A területet felépítő mészkőben számos barlang alakult ki, melyek közül sok a hagyomány szerint a híres-hírhedt bakonyi betyárok rejteke volt.

A település története mindvégig összefonódott a bencés monostoréval, melyet I. István 1018-ban alapított. Az Árpád-korban jelentős szellemi központ volt. 1023–1030 között itt remetéskedett Szent Gellért, a falutól nem messze, a Szent-kútnál egy kápolna áll az itt töltött évek emlékeként.

A falu a török hódoltság idején teljesen elpusztult, a pannonhalmi apátság birtokába került. A törökök kiűzése után a pannonhalmi apátság próbálta újratelepíteni a települést: a 18. század elején szlovákok, majd a század végén németek költöztek a faluba. 1815–1859 között híres üveghuta működött a településhez tartozó Somhegypusztán. (Forrás: Wikipedia)

Bakonyi Gyilkos-tó

Bakonyi Gyilkos-tó

Aki járt már az Erdélyben található Gyilkos-tónál, melyet egy hegyről leszakadó törmelék hozott létre, az bizonyára tudja, hogy a vízből tömegesen kiálló, halott fák csonkja bizony, izgalmas látvány. Ha valaki azt gondolja, kis hazánkban hasonlót nem talál, akkor téved! A Hubertlaki tó (Bakonyi “Gyilkos-tó”) a Farkasgyepűi Erdészet által nemrég rendbetett környék a Hubertlaki tavat öleli részben körbe. A tavat a Hamuházi-séd táplálja, keletkezésének oka egy mesterséges gát. A tó valóban tiszta, mégpedig annyira, hogy állítólag még gőtéket is rejt magában. Hubertlak az Esterházy család vadászkastélya volt, mely leégett, helyén az erdőgazdaság által üzemeltetett kulcsosház áll.

A legenda

Hubertus, akinek nevéről legtöbb embernek csak a likőr jut eszébe, 658-ban született hercegi családban. A mai Belgium területén (akkoriban neustrieni hercegség), megismerkedett Héristallal a kor egyik legféktelenebb vadászával, kitől e szenvedélyt átvette. Hogy meglegyen a vad öldöklések oka, tudni érdemes, hogy Hubertusunk ebben az udvarban ismerkedett meg Floribandéval, Löwen grófjának lányával. Romantikus, nagy szerelem szövődött kettejük között. Boldogságban keltek egybe. Hitvese és az első gyermekük a szüléskor gyermekágyi lázat kaptak és meghaltak. Hubertus a tragédia hatása alól vad tivornyákon, öldöklő vadászatokon kereste a feledést. A kicsapongó életet élő hercegi sarj nagypénteken, egy vadászat alkalmával fénylő keresztet pillantott meg egy gyönyörű szarvas agancsai között. E jel hatására megtért, előbb remete, majd pap, végül pedig püspök lett, akit már a X. században a vadászok védőszentjévé választottak. (Forrás: gajavolgy.hu)

Fullscreen-Logo
Hubertlaki-tó

loading map - please wait...

Hubertlaki-tó 47.284411, 17.679405

Pontos túraleírás a turautak.com weboldalon

Bakonyi Erdők Háza

Bakonyi Erdők Háza

Bakonybél központjában található a Bakonyi Erdők Háza. A zirci apátság hajdani gazdasági épületegyüttesének korszerű felújítása teremtette meg annak a lehetőségét, hogy az egykori magtárban természetvédelmi és erdészeti gyűjteményt lehessen kialakítani.

A gyűjtemény földszinti terme magát a természetet mutatja be: a hegység földtörténeti múltját, főbb kőzeteit, ásványait, érdekes földtani jelenségeit. Fényképeken jönnek elénk a fontosabb növénytársulások, azok egy-egy védett növénye. Megismerkedhetünk a természet értékeit számba venni tudó erdőrendező mérnök egykori mérő, térképező eszközeivel, munkájával.

Az emeleti terem a természetben élő, dolgozó, annak javait hasznosító erdész, vadász és a faműves mesterségek tevékenységével ismertet meg. Egy hangulatos diorámában láthatjuk a Bakony vadon élő állatait, s Dani Pál naív festő képein az egykori Bakonyerdő vadregényes világát. Az erdőgondnoki szobának berendezett kiállító sarok a selmecbányai erdőmérnökképzésnek és Dobó Jenő farkasgyepüi erdőgondnok életművének bemutatásán keresztül az informatika korát megelőző század eleji mérnöki pontosságnak, fegyelmezettségnek, szaktudásnak állít emléket. (Forrás: http://www.utazzitthon.hu/bakonybel_bakonyi-erdok-haza.html)

További információk itt

Fullscreen-Logo
Bakonyi Erdők Háza

loading map - please wait...

Bakonyi Erdők Háza 47.251286, 17.728361
Borostyán-kút (Szent-kút)

Borostyán-kút (Szent-kút)

Két, a magyar történelemben és Bakonybél történetében fontos szerepet betöltő szent emlékét őrzi a falutól 1 km-re fekvő kedvelt kirándulóhely. A hagyomány szerint a béli monostort alapító Szent Günther és a később vértanúhalált halt Szent Gellért is e hely közelében töltött remeteségben néhány évet. A község tisztelettel őrzi a két szent legendáját.

Először 1826-ban emeltek az emlékhelyen kápolnát, amelyet a 19. század végén a ma álló épület váltott fel. Ekkor készült a 14 képből álló stáció és a szikla tetején található kálvária Krisztus, Szűz Mária és Szent János alakjával. A kápolna mellett lépcső vezet egy elfalazott sziklahasadékhoz, amely elé egy Lourdes-i Mária szobor került. A szájhagyomány szerint e barlang lehetett a remeteség helye.

Három forrás fakad a kápolna előtt, amelyet kőből rakott medencével foglaltak kútházba. A medence közepén dombormű eleveníti fel Szent Gellért e helyhez kötődő legendáját, valamint emlékét egy szintén Szent Gellértet és egy szarvasborjút ábrázoló szobor is őrzi, amely Opra Szabó István zirci szobrászművész alkotása.

A kápolna környékét a falu összefogásával állították helyre 1996-ban, ekkor duzzasztották tavacskává a források vizét, s alakították ki a parton a pihenőparkot. A padok háttámlájára az adományozók nevét vésték fel.
(Forrás: http://www.bakonybel.hu/borostyanvallasi)

 

Szent Mauríciusz és Vértanútársai Plébániatemplom

Szent Mauríciusz és Vértanútársai Plébániatemplom

1018-ban Szent István király alapított monostort Szent Günther szerzetes javaslatára a Bakony kies völgyében, a mai Bakonybél környékén. E területen remetéskedett Imre herceg tanítása után Szent Gellért is.

A ma is álló templom alapkövét 1750-ben rakták le, felszentelésére 1754-ben került sor, melyet Sajghó Benedek pannonhalmi főapát végzett nagyobb papi segédlettel. A templom teteje, a monostor és a falu 130 háza azonban 1780. július 30-án, egy vasárnapi napon keletkezett tűzvészben (egyesek szerint szándékos gyújtogatás következtében) teljesen leégett, majd a tető nélküli templomot – a falakat és a boltozatot – egy roppant zápor augusztus 21-én teljesen eláztatta, az épület életveszélyessé vált. A felújítási munkálatokkal csak 1782 novemberében lettek kész. Az épület külső formája, (melyet az 1758-ban készült oltárképen megörökítettek), az évszázadok folyamán nem sokat változott. (Forrás: www.bakonybel.hu)

KALAUZOLÁS A BENCÉS TEMPLOMBAN

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban megtekinthető:

  • Zarándokudvar Szent Günther ikonjával (innen indul az idegenvezetés)
  • Templom (barokk stílusban épült plébánia templom)
  • Arborétum (3 ha területen elterülő, a 19. században létrehozott történeti kert)
  • Gyógynövénykert (1,5 ha területen elterülő, a szerzetesek és az alkalmazottak által gondozott, ökológiai gazdálkodással művelt gyógynövénykert)

A Monostor épületének belső terei, a szerzetesek cellái nem látogathatók.

ÁRAK:

 Egyéni (vezetés nélkül)

Egyéni (vezetéssel)

 Csoportos (vezetéssel)

Teljes árú

 600

1 000

 750

Kedvezményes

 400

 750

 600

 

LÁTOGATÁS:

Hétfőtől szombatig: 10:00-12:00 és 13:00-17:00, de csoportok érkezése előzetes egyeztetéssel más időpontban is lehetséges. A bejelentkezést lehetőleg írásos formában (email) szíveskedjenek megerősíteni, melyben megadják elérhetőségeiket! Bejelentkezési űrlapot mellékelve küldünk. Az idegenvezetés időtartama kb. 1 óra. Az idegenvezetést nem szerzetesek, hanem idegenvezető-munkatársak végzik. Szerzetessel lehetőség van találkozni az imaórákon.

Délben és 17:00-kor a templomban vagy a kápolnában imaóra kezdődik. Ezen a látogatók is részt vehetnek. Nagyobb csoportok (20 fő fölött) zsolozsmán való részvételi szándékukat megékezésükkor jelezzék az ajándékboltban! Imaórák ideje alatt a templom nem látogatható.

Egyéni idegenvezetés:

  • Hétfőtől péntekig 14:00
  • Szombaton 10:30 és 14:00

Egyéni látogatók idegenvezetésre való igényüket kérjük, a boltban jelezzék!

Monostori termékek kóstolója programunkra előzetes bejelentkezés legalább egy nappal előre szükséges. A kóstolásra kínált termék listája időszakonként változik, általában: lekvárok, gyógyteák, csokoládék, keksz, medvehagymapüré, likőr.  A kóstoló időtartama kb. 30 perc, ára az idegenvezetés díján felül  400 Ft/fő. A kóstoló csoport létszáma maximum 50 fő lehet.

A monostori manufaktúrák közül a Monostori Könyvkötészet látogatható.  Műhelylátogatással vagy könyvkötő kézműves foglalkozással kapcsolatban érdeklődni és bejelentkezni a könyvkötőnél, Heim Ferencnél lehet (mkoteszet@gmail.com, 20-2169170).

Kérésekkel, kérdésekkel forduljanak hozzám bizalommal!

Baky Anna
termékmenedzser
30-900-1992, email: abmonostor@gmail.com

További információk itt

Fullscreen-Logo
Szent Mauríciusz és Vértanútársai Plébániatemplom

loading map - please wait...

Szent Mauríciusz és Vértanútársai Plébániatemplom 47.251716, 17.727900
Pannon Csillagda

Pannon Csillagda

A városlakó ember nem csak a természettel, a természetes életmóddal vesztette el kapcsolatát, hanem az emberi kultúrák geográfiai miliőjével: a csillagfényes éjszakákkal is. A fényreklámoktól, közvilágítástól elborított égbolton csupán pár csillag fénye tör át, a fényszennyezés megfoszt minket a csillagos égbolt látványától. Így napjainkban már nem csak a természeti népeknek, a ritkuló élővilágnak, hanem a csillagos égboltnak is szüksége van rezervátumokra, védett területekre. Ezeket a csillagászat számára nélkülözhetetlen területeket integrálni lehet az idegenforgalomba, hiszen korunk városlakói csak a turizmus segítségével találkozhatnak a csillagok világával.

E gondolatok mentén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 2007-ben kezdte el csillagászati koncepciójának kidolgozását és megvalósítását. A Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetben mért rendkívül kedvező fényszennyezettség-eredmények alapozták meg a Nemzetközi Csillagoségbolt-park kialakításának jövőképét, valamint a komplex csillagászati élménycentrum megvalósításának gondolatát.

A Pannon Csillagda 800 m2 látogató központjának főbb elemei: csillagászati távcsőpark, digitális planetárium, valamint csillagászati és űrkutatás történeti kiállítások. (Forrás: www.csillagda.net)

Fullscreen-Logo
Pannon Csillagda

loading map - please wait...

Pannon Csillagda 47.251635, 17.728361

Jegyárak, további információk itt

Bakonybéli Állatpark

Bakonybéli Állatpark

Az Állatpark a bakonybéli Öregréten található, ahol 15 hektár bekerített gyepen többféle őshonos háziállat legel kora tavasztól késő őszig. A bemutató gazdaság rengeteg látnivalót és különleges, maradandó élményt nyújt az azt felkeresőknek. Az Öregrét növényvilága igen változatos, ahol egyszerre van jelen üde rét, zsombéksásos, nádas, valamint szárazabb domboldali gyeptársulás. Három forrás is található a legelőn, melyek tiszta vize a nádasban és a zsombéksásosban terül el. A táj szépsége mellett a látogatók közelről is megismerkedhetnek a porfürdőző szamarakkal, a bivaly gulyával, a hucul lovakkal, valamint a magyar szürkemarhával is. Akiket pedig érdekelnek a régi pásztoreszközök: a karikás ostor, a pásztorkürt, vagy olyan ügyességi játékok mint a nyúldobás, a pányvavetés, az Öregréten ezt is kipróbálhatják!

A Bakonybéli Állatparkban többféle őshonos háziállat is él:

  • Szamár ménes
  • Hucul lovak
  • Bivaly gulya
  • Magyar szürkemarha

Az Állatparkot minden nap, csak előzetes bejelentkezés után lehet látogatni, reggel 9 órától, legkésőbb este 6 órai indulással.

Előzetes bejelentkezés szükséges:

  • Marticsek József +36 30 274 9341, marticsekj@gmail.com
  • Kiss Attila +36 20 398 1778
  • Marticsekné Szentkereszty Judit +36 20 380 5942
Fullscreen-Logo
Bakonybéli Állatpark

loading map - please wait...

Bakonybéli Állatpark 47.240055, 17.730990

További információk itt